Páva gála

[themify_col grid=”3-2 first”]

Csizmadia Anna

Csizmadia Anna neve, a 2012-ben megrendezett Fölszállott a páva népzenei vetélkedő által lett ismert, melyen a szóló ének és hangszer kategóriának győztese lett.
Kupuszina, az a hagyományőrző Nyugat-bácskai falu, melyben született és nevelkedett Anna. Az élő énekszó adott volt Anna szülőházában, ugyanis szülei is gyönyörűen énekelnek. Az együtténeklés örömét, tehát már gyermekként megtapasztalhatta. Számtalan népdaléneklési versenyen járt, melyekről mindig a legjobb minősítésekkel tért haza. A gyökérzetet tartja fontosnak, melyből az ember, élete végéig táplálkozik. Annának az útját sokban befolyásolja, ennek a gyökérzetnek a megtartó ereje. A Szabadkai Zeneiskola befejezése után 2011-ben, felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi-ének szakára, amit 2016-ban végzett el. Az autentikus népzenei világ áll hozzá közel, de szívesen kalandozik el más zenei műfajokban is. Fontosnak tartja a népdalokban, azt az archaikus megfogalmazást melyet őseink ránkhagytak, s mely ma is tanít bennünket, formál bennünket, örömet okoz nekünk és vígasztal.
2014-ben Junior Prima díjban részesült, és még abban az évben, Anna átvehette Vajdasági Magyar Művészeti Díjat is.
Anna célja, Őseink ránkhagyott kincsének továbbadása, minnél több emberhez való eljuttatása.[/themify_col]
[themify_col grid=”3-1″][/themify_col]
[themify_col grid=”3-2 first”]

Berecz András

Budapesten, 1987-ben, február 4-én született. Iskolás kora óta játszik pásztorfurulyán. Juhász Zoltán nyári táboraiban, erdélyi, magyarországi furulyás mesterektől tanult a legtöbbet.
Táncolni 2001-ben kezdett el, azóta táncolt az: Angyalföldi Vadvirágok Táncegyüttesben, a Bihari János Táncegyüttesben, a Válaszút Táncegyüttesben, jelenleg a Kis István által vezetett Bem Táncegyüttesben, valamint Fitos Dezső által verbuvált fiúegyüttesben is megfordult, majd pedig a Fitos Dezső Társulatban is. Örökös Aranysarkantyús táncos, 2009-ben a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon a legjobb férfi táncos. Hazai és nemzetközi közönségnek tanít táncot, fesztiválokon, táborokban, minden féle korosztálynak. 2012-ben a Fölszállott a páva c. népzenei-néptáncos vetélkedő szóló tánc kategóriájának első helyezettje. 2013-ban az Elle magazin az év legtehetségesebb fiataljai közé választotta. Szintén 2013 nyarán tagja annak a magyar delegációnak, aki a magyar kultúrát hivatottak képviselni az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb folklór fesztiválján, a Washingtonban megrendezésre kerülő Smithsonian fesztiválon. Szintén ebben az évben a világ összes országának képviselője előtt nagy sikerrel szerepelt a párizsi Unesco Palotában. 2014-ben Zuglóban az Év Embere. 2014-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán diplomázik jogász szakon. Ugyanebben az évben Vidnyánszky Attila rendezte János vitézt koreografálja, amelyet nagy sikerrel mutattak be a Nemzeti Színházba. Ugyanitt a Fekete ég- Fehér felhők c. első világháborús darabban játszik szólószerepet, szintén Vidnyánszky Attila rendezésében.
Tánccal és zenével megfordult: Németországban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Belgiumban, Észtországban, Bulgáriában, Franciaországban, Törökországban, Mexikóban, Amerikai Egyesült Államokban, Svédországban, Svédországban.
2015 elején Vérizű szél címmel rendezett táncszínházi darabot az első világháború emlékére.
2014-től a Primissima díjas Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetőjeként népszerűsíti a népi kultúrát a fiatalok, és minden korosztály körében.
Számos fesztivál, koncert, tánc-, ének-, és zenekurzus, kiállítás, workshop, táncház szervezőjeként.
2015 és 2016-ban a Fölszállott a páva gyerek évadának zsűrije.
A debreceni Csokonai Színházban bemutatott “Kinek az ég alajatt senkije nincs” c., ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett darab koreográfusa.
A Budapest Folkfőváros c. videoklip rendezője és koreográfusa.
[/themify_col]
[themify_col grid=”3-1″][/themify_col]

[themify_col grid=”3-2 first”]

Fokos Zenekar

„A tánc és a zene valamelyike, vagy mindkettő jelen volt mindannyiunk gyerekkorában is. Táncoltunk, zeneiskolába jártunk hegedülni, zongorázni, harmonikázni.”
Többnyire gimnazisták voltunk, amikor egy csapattá kovácsolódtunk. A barátságok köttetéséhez, ugyebár, közös érdeklődési körre volt szükség, nálunk ebbe a körbe a muzsika is beletartozott. Összejártunk, buliztunk, verseket zenésítettünk, dalokat írtunk, muzsikáltunk, amit tudtunk, amit szerettünk. A népzene is ezek között volt. Így alakultunk meg 2010 szeptemberében. Először vonószenekarként kezdtük a pályafutásunkat. A Középiskolások Népművészeti Vetélkedőjén (KNV) többször szerepeltünk, és mindig első helyezettként tértünk haza. Mivel a dél-alföldön a jellegzetes hangszer a tambura volt, ezért úgy döntöttünk, megpróbáljuk ezeket a hangszereket is használni. Így alakítottuk ki a jelenlegi felállásunkat: Cseszák Zsombor (hegedű, cimbalom), Szabó András (hegedű, basszprímtambura), Szerda Balázs (brácsa, tamburakontra), Csonka Balázs (harmonika, prímtambura) és Jovánovity Péter (bőgő, ütőgardon). Fesztiválokon veszünk részt, több táncegyüttessel, zenekarral, zenészekkel is együttműködünk. Táncházakat, koncerteket tartunk Vajdaság- és Magyarország-szerte, de felléptünk már más európai országokban is. 2012-ben a Fölszállott a Páva című néptánc és népzenei vetélkedőn részt vettünk, amelyet az MTVA szervezett a Duna tv-n. A vetélkedő célja elsősorban nem a verseny volt, hanem, hogy bemutassuk az embereknek az itteni tamburás hagyományainkat, amelyet dédnagyszüleink, nagyszüleink hagytak ránk. Repertoárunkban szerepel még erdélyi, kis-magyarországi, felvidéki népzene, amelyet szívesen játszunk. Legfőbb célunk a magyar népzene, néphagyomány továbbítása a fiataloknak, és különböző korosztályoknak, hogy fenn maradhassanak ezek a csodaszép és régi dallamok.
[/themify_col]
[themify_col grid=”3-1″][/themify_col]

[themify_col grid=”3-2 first”]

Horváth Zalán Levente

2015-ben a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyen Horváth Zalán Levente a döntőig jutott hangszeres szólista kategóriában dudával.
[/themify_col]
[themify_col grid=”3-1″][/themify_col]