Szerbia – Mladost

Ifijúsági Kulturális Művelődési Egyesület „Mladost”

Az első koncertől a mai napig a „Mladost” IKME néptánc együttes a népi táncok, dalok és zene színpadi bemutatásában is fejlődést mutat. A „Mladost” széles koreográfiai előadását a népművészet tartós értékeiben találta meg, a jól ismert koreográfusok, zeneszerzők és jelmeztervezők mellett, továbbra is arra törekszik hogy állandó művészeti formálást tartson meg és hogy a folklor gazdagságát használja. A folklór szekció a társulat legnagyobb részét képezi, amelyet az első napoktól tökéletesítettek és fejlesztettek, a sokoldalú táncosok által, akik a néptáncot gazdagon és meggyőzően hozzák a helyszínre, valamint a művészeti vezetők és asszisztensek által, akik a szemináriumokon gyűjtött pedagógiai és oktatási ismereteiket beépítették az együttesbe. Napjainkban a folklór részlegnek több együttese van: gyermek-, ifjúsági-, veteránegyüttes és a rekreatív. A teljes együttes 200 tagot számlál, a társulattal egy művészeti vezető dolgozik a segítőivel együtt. A több mint 65 éve létező népi együttes folyamatosan működik, jelentős sikereket aratott az országban és a világban is, európai, afrikai és ázsiai turnékon, valamint számos jutalmat is kapott a munkájáért. Az együttes számos koncert turnéja közül különösen fontos az 1991-től tartó Čedomir Čolaković által szervezett több franciaországi városban megtartott turné. Máig az együttes 16 ilyen túrnéval dicsekedhet, több mint 150 koncertet tartott Franciaországban. Az együttes funduszában nagy részben olyan eredeti jelmezek találhatóak, amelyeket  „útközben” gyűjtöttek, a többit pedig a népviselet eredeti példányairól mintázva készítették.

OKUD Mladost