„…A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde,
Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatit.
Majd lebegő szellő, szerelemre olvad epedve,
S búja hevét kényes mozdulatokba szövi;
Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra
(Megveti a lyánykát a diadalmi dagály),
S rengeti a földet: Kinizsit látsz véres ajakkal
A testhalmok közt ugrani hőseivel…”
/Berzsenyi Dániel: A táncok/
2023.augusztus 24-én 20.30 órától bemutatásra kerül a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban a Magyar Táncképek a Duna Művészegyüttes folklórelőadása az Interetno fesztivál keretében, amelynek műsorát a Kárpát-medence autentikus néptáncait bemutató, feldolgozó koreográfiák alkotják.
Az előadás kötetlen szerkezetű, amely különböző hangulatokat idéz meg, impressziókat nyújt a paraszti kultúrából.
A színpadon mezőföldi, vág-garam közi, somogyi, Békés megyei, székelyföldi és kalotaszegi táncok, valamint különböző vidékek pásztortáncai elevenednek meg, melyeket a Göncöl zenekar kísér virtuóz zenei összeállításokkal. Ezek a dallamok – hasonlóan a táncképekhez – a Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek népzenei hagyományait mutatják be.
Előadja a Duna Művészegyüttes tánckara és a Göncöl zenekar
Rendező: Juhász Zsolt
További információk és jegyvásárlás:
Népkör Magyar Művelődési Központ
Kossuth Lajos tér 4., Szabadka
024/557-033 (9.00-13.00)
interetno@gmail.com
www.interetno.net