
Táncegyüttesek 2017


Szerbia – Horgos
Bartók Ifijúsági Táncegyüttes
Az 1933 óta aktívan működő Pro Urbe díjas horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület ékköve a középiskolás és egyetemista fiatalokat tömörítő Bartók Ifjúsági táncegyüttes. A „Bartókifi”-ként elhíresült együttes megtestesítője a vidámságnak, jókedvnek, a hitelességnek és a színvonalnak.
A hagyomány, a népzene, a néptánc és a népi kultúra népszerűsítése mellett az együttes feladatának érzi a régi értékrend mai világszemléletű tolmácsolását, valamit annak beillesztését a mai társadalmi normákba. Az együttes tánc repertoárja nagyon széleskörű nyelvterületek táncanyagából táplálkozik, ami a viseletekben is részben tükröződik. A táncegyüttes mérföldkőnek számít Magyarkanizsa Községben, valamit az egész vajdasági táncház mozgalomban, azzal az irányvonallal, amit képvisel, és azzal, amivel ezt tolmácsolni próbálja. Eszközei az autentikus mozgásforma, a színház és a dramaturgia.
Egyébként a közel 25 főből álló együttes tagjai magukat úgy nevezik: Bartókifi, A család! Reprezentatívan képviselik nem csak Horgos falut, hanem egész Szerbiát egyre több és több európai országban. Idén már jártak Szlovákiában, Romániában, töbször Magyarországon, és Szlovéniába is készülnek majd a Bartókifisek.
Koreográfus és Művészeti vezető Szécsi Zsolt

Szerbia – Mladost
Ifijúsági Kulturális Művelődési Egyesület „Mladost”
Az első koncertől a mai napig a „Mladost” IKME néptánc együttes a népi táncok, dalok és zene színpadi bemutatásában is fejlődést mutat. A „Mladost” széles koreográfiai előadását a népművészet tartós értékeiben találta meg, a jól ismert koreográfusok, zeneszerzők és jelmeztervezők mellett, továbbra is arra törekszik hogy állandó művészeti formálást tartson meg és hogy a folklor gazdagságát használja. A folklór szekció a társulat legnagyobb részét képezi, amelyet az első napoktól tökéletesítettek és fejlesztettek, a sokoldalú táncosok által, akik a néptáncot gazdagon és meggyőzően hozzák a helyszínre, valamint a művészeti vezetők és asszisztensek által, akik a szemináriumokon gyűjtött pedagógiai és oktatási ismereteiket beépítették az együttesbe. Napjainkban a folklór részlegnek több együttese van: gyermek-, ifjúsági-, veteránegyüttes és a rekreatív. A teljes együttes 200 tagot számlál, a társulattal egy művészeti vezető dolgozik a segítőivel együtt. A több mint 65 éve létező népi együttes folyamatosan működik, jelentős sikereket aratott az országban és a világban is, európai, afrikai és ázsiai turnékon, valamint számos jutalmat is kapott a munkájáért. Az együttes számos koncert turnéja közül különösen fontos az 1991-től tartó Čedomir Čolaković által szervezett több franciaországi városban megtartott turné. Máig az együttes 16 ilyen túrnéval dicsekedhet, több mint 150 koncertet tartott Franciaországban. Az együttes funduszában nagy részben olyan eredeti jelmezek találhatóak, amelyeket „útközben” gyűjtöttek, a többit pedig a népviselet eredeti példányairól mintázva készítették.
OKUD Mladost


Magyarország – Zselic táncegyüttes
A Zselic Táncegyüttes Somogyban a Zselici dombságban, a Kaposvártól 10 Km-re található Szennán alakult ezen a néven 20 esztendeje.
Előtte Szennai Együttes, Szennai Hagyományőrző Együttes néven, már 1959 óta működött Szennán, melyet akkor Csíkvár József koreográfus, gyűjtő alapított Szenna, Zselickisfalud, Patca, Szilvásszentmárton és Kaposszerdahely fiataljaiból és idősebbjeiből.
Az elkezdett munka nyomán aztán generációk nőttek fel napjainkig, ápolva elsősorban Somogy megye, Szenna és a Zselicség hagyományait. Ma művészeti iskolai keretek között népzenét, néptáncot is tanulhatnak az ide járók. Az iskolai elfoglaltságaik mellett a Zselic Táncegyüttes még egy plusz lehetőséget biztosít azoknak, akik még több közösségi élményre vágynak.
A mai formában 7 éve működik együttesünk és ma már nem csak a Zselicből, hanem a megye más településeiről is járnak hozzánk táncolni.
Elsődleges számunkra a somogyi táncok, hagyományok, viseletek részletekbe menő igényes bemutatása, törekvés és igény arra, hogy saját táncainkat, hagyományainkat minél magasabb színvonalon tudhassuk magunkénak és hogy ezt megmutassuk minden érdeklődőnek.
A somogyi tánckincsen kívül más tájegységek táncaival, hagyományaival is foglalkozunk, melyben megpróbálunk hasonlóan magas színvonalat képviselni.
Viseleteink eredeti darabok, vagy azoknak tökéletesen hű másai.
Együttesünk vezetői Zóka Éva és Horváth Tibor, akiktől a táncokat tanuljuk és akik koreográfiába öntik tánctudásunkat.
Művészeti Iskolánk országosan elismert műhelymunkát végez immár több mint egy évtizede. Országos fesztiválok díjainak birtokosa, országos antológiák állandó résztvevője.
2015-ben a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyen Horváth Zalán Levente a döntőig jutott hangszeres szólista kategóriában dudával. 2016-ban művészeti Iskolánk Csiperke csoportja a jutott be a fölszállott a páva elődöntőibe.